Két alkalom a pandémia miatt kimaradt.

Kétnapos programsorozattal ünnepli a Herman Ottó Múzeum a Régészet Napját. Az elmúlt két évben az eseményt nem tudták megtartani a pandémia miatt, most azonban alaposan kitesznek magukért a szervezők.
Május 27-én pénteken 17.30-tól a Feledy-házba várják az érdeklődőket az Egy falat őskor című programra, amely az őskori közösségek táplálkozási szokásaival foglalkozik. Itt a résztvevőknek lehetőséget biztosítanak arra is, hogy olyan edényeket vehessenek kézbe, amelyeket étel-ital tárolására, készítésére, felszolgálására használtak őseink. Másnap, szombaton ismét a Feledy-ház lesz a helyszín, ahol 10 és 14 óra között “A megtartó közösség” témához kapcsolódóan egy izgalmas, interaktív társasjátékban vehet részt a vendégek, amelynek időtartama 65 perc. A csapatokat óránként indítják, a körök végén eredményt hirdetnek, a résztvevők pedig jutalomban részesülnek. A rendezvény ingyenes, de a Múzeum közösségi oldalán regisztrálni kell.