Erre figyelj, ha a Régiségvásárra vagy a szülinapos meccsre indulsz.

Vasárnap oda kell figyelnie mindazoknak, akik villamossal akarnak közlekedni. Mivel a hónap első hétvégéje lesz, ismét megrendezik a Régiségvásárt. Emiatt a villamosok reggel 7 és délután 3 óra között nem járnak a Malomszög utcáig, helyettük villamospótló buszokra lehet majd felszállni.
Ugyanezen a napon ünnepli a DVTK a 112. születésnapját, és ebből az alkalomból már délután 3 órától színes programokkal várják az érdeklődőket, a meccs pedig 5 órakor kezdődik. Az MVK Zrt. a rendezvény miatt rásegítő villamosokat indít a Tiszai pályaudvar és a Diósgyőri Gimnázium között. A mérkőzést követően pedig igény szerint indulnak majd a menetrenden felül biztosított villamosjáratok.