Mindig szerettem beszélni, ez eldöntötte a sorsomat.
A rádiózás iránti szerelem 1997-től ered. Ekkor kerültem be először egy rádió mikrofonja mögé és valahogy itt ragadtam. Pedig az eredeti tervek még akkor tinédzserként másképp néztek ki: gondoltam programozó leszek vagy űrhajós. Igaz az utóbbi kapcsán akkor még nem gondoltam, hogy kizáró tényező lehet a repüléstől való rettegés. Egy rádió stúdiója pedig nem is véletlen, hogy csábítóan hatott. Hiszen olyan volt, mint egy űrhajó a sok berendezéssel, illetve a világító gombokkal felszerelt keverőpulttal. Ezek összessége, meg az, hogy mindig szerettem beszélni, eldöntötte a sorsomat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Kevesebb jégeső, de nagyobb jégdarabok jöhetnek
A jövő Európájában a zivatarok száma nőni fog, a jégesők viszont ritkábbá válnak – derül ki egy friss, a Nature Communications folyóiratban megjelent nemzetközi...






