Nemcsak szórakoznak majd a fiatalok.

A Bánkitó Fesztivált az idén július 13. és 16. között tartják meg, a már jól ismert Nógrád megyei helyszínen. A rendezvényen azonban nemcsak a koncertek lesznek fókuszban, hanem a szervezők igyekeznek érdekes, de ugyanakkor fajsúlyos témákkal is foglalkozni. Ennek megfelelően lesznek független, izgalmas színházi programok, tudományos előadások és civil-kulturális események is.
Az idei fesztivál fő témája a mezőgazdaság lesz, annak nemcsak gazdasági, hanem társadalmi vonatkozásaival együtt. A tervek szerint olyan témák is terítékre kerülnek, mint a klímaválság, a fenntarthatóság, és az ehhez kapcsolódó társadalmi diskurzusok.
Az elmúlt két évben a szervezők nem tudták megtartani a fesztivált a járványhelyzet miatt. Most viszont a korábban megszokott módon rendezhetik meg: három élőzenei színpaddal, aktuális, független színházi válogatással és több kisebb pop-up helyszínnel.