Szürke arcú, maguk elé bámuló, vagy telefont nyomkodó emberek…Ez a kép ugrik be általában, ha buszmegállóra gondolunk! Na de lehet ezt másképp is!

Van az országban néhány település, ahol fittyet hánytak a konvenciókra, és „kipofozták” a buszmegállókat. Na de nem is akárhogy! Nézzük, milyen pozitív példák vannak a különleges buszmegállókból!

Négy lovasberényi lakos, Bokor Tímea, Böhm Erika, Kardos-Kovács Mónika és Fülöp-Weigler Bettina Anna gondolt egyet, és igazi tündérkertté varázsolta a település egyik buszmegállóját. Tündérlak híre azóta elterjedt szerte az országban, és nincs ember, aki ne mosolyogná meg a kedves kis alkotást, amint elhalad mellette.

Talán nem is annyira meglepő, hogy a négy hölgy itt nem is állt meg,  ugyanis elkészült Tündérlak kistestvére, a hasonló jegyeket felmutató, ám mégis merőben különböző Babaszoba.

Láttak már olyan buszmegálllót, amelynek ablakában éppen egy négylábú pihen? Nos, ha még nem, akkor mindenképp érdemes egy sétát tenni a Szedreskerti lakónegyed környékén, ott is meghitté és otthonossá alakult a szedreskerti buszmegálló. Hol vannak már a régi ócska palák? A szürkeségnek nyoma sincs, helyette idilli hangulatú nappaliban tartózkodhatnak azok, akik a menetrend szerinti járatokat várják. Ha a Ligetsor felől közelítünk, először egy ablakban pihenő kutyát pillanthatunk meg, közelebb lépve pedig már azt is látjuk, hogy a kandallóban tűz lobog, felette festmények, fotók díszítik a téglafalat. Mellette gramofon pihen a szekrény tetején, míg a felette lévő ablakban balatoni látkép tárul elénk. Ha nappali, nem hiányozhat a „füles” fotel és a könyvszekrény sem, így teljes az összkép.

A legviccesebb story egy buszmegálló, ami egyben magasles is! Baranya megyében, a nyugotszenterzsébeti buszmegállóban egy ilyen különleges építmény alatt várakozhatnak a lakosok a távolsági buszokra.

Hogy miért ez az építmény került a buszmegálló helyére, az elég meglepő. A helyieknek új buszmegállóra volt szükségük, de erre egyetlen pályázati lehetőség sem volt, magaslesre viszont igen. A különleges megállót 2014-ben építették, a helyiek a mai napig vitatják, hogy ez buszmegálló, vagy magasles, vagy mindkettő.

Buddha, C. G. Jung, Freud, Nietzsche, Hamvas Béla, Babits Mihály, Kodály Zoltán, Bagdy Emőke, Müller Péter és Popper Péter idézetek olvashatók a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium előtti buszmegállóban. A híres költők, írók és pszichológusok gondolataival teleírt kreatív buszállomást a Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület készítette Ligetvári István építész tervei alapján.

Devecserben is különleges a buszmegálló, az alakja miatt:

Becehegyen is illeszkedik a környezethez a buszmegálló épülete:

Tolna megyében pedig egy igazán otthonos kis szobácska van berendezve a buszra várakozó embereknek:

Ha van tudomásuk még különleges buszmegállókról, nagyon szívesen vennénk ha küldenének képeket, ugyanis szemet és lelket gyönyörködtető nekünk is látni, hogy mit ki nem lehet hozni egy buszmegállóból!