Sokan gondolták úgy tavaly is, hogy szellemi terméküket meg kell védeni.

Nem unatkozhattak túl sokat tavaly a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában. Az év során ugyanis összesen 4192 védjegybejelentés érkezett hozzájuk, ami kimagasló szám. Az elmúlt tíz évben ugyanis csak 2012-ben adtak be ennél több, egészen pontosan 4599 védjegyoltalmi kérelmet. A legtöbb beadványt a gyógyszergyárak és a különböző közigazgatási szervek nyújtották be, de a magyar vállalkozások is bőven adtak munkát a szakembereknek.
Hazánkban 126 éve van lehetőség arra, hogy bárki védjeggyel óvja a termékét. A legidősebb magyar védjegy az Apenta ásványvízé, amelyet 123 évvel ezelőtt jelentettek be. A gyógyszeripar is a régi ügyfelek közé tartozik: a Kalmopyrint 1910-ben, a Sulfotint 1914-ben, a Rubophent 1942-ben védették le, míg a Fabulon 1971-ben adta be kérelmét.

Érdekes történet a Tisza cipő ügye. Ennek védjegyét 1970-ben jelentették be, ám ez 2000-ben lejárt, azaz megszűnt. A márkát egy másik vállalkozás élesztette újra a már jól ismert logót használva, ám ebből pereskedés lett. A bíróság végül 10 éves jogi vita után nem adott helyt az eredeti tulajdonos védjegytörlési és -bitorlási kérelmének.