Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Komáromban készülnek majd a konnektoros járművek.

Tovább zöldülhet a miskolci tömegközlekedés. Az MVK Zrt. ugyanis tavaly a Zöld Busz projekt keretében 10 környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású autóbusz, valamint a működtetéshez szükséges töltő infrastruktúra beszerzésére nyert támogatást. A BYD típusú elektromos jármű első példányának gyártása most kezdődött meg Kínában a BYD üzemében, a busz informatikai rendszerét viszont már Magyarországon pakolják bele. Az első példány elkészülte után a többi kilenc gyártását teljesen Komáromban végzik. A BYD a világ vezető elektromos autóbuszgyártója, és a tapasztalatukat jól jelzi, hogy eddig több, mint 65 ezer járművet adtak el.
Amint az elektromos buszok forgalomba állnak, az MVK Zrt. leselejtezi tíz dízel meghajtású buszát. Ezzel éves szinten mintegy 1600 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak majd a társaság járművei.