Érdemes ezt elolvasni a harmadik oltás előtt.

A Pfizer és a BioNTech átfogó kutatást végzett arról, hogy milyen hatása van az általuk készített oltásnak, ha az első két alkalom után adják be. Az adatok szerint az mRNS-alapú vakcinájuk harmadik dózisa 95,6%-os hatékonyságot biztosít a koronavírus ellen, és ez érvényes a delta variánsra is.
Ezek egyelőre a két cég által publikált adatok, amelyeket független szakértőknek még ellenőrizniük kell. Mindenestre a tanulmányhoz 10 ezer 16 évnél idősebb részvevőt teszteltek, és ez kedvező eredményeket hozott arról, hogy a harmadik dózis mennyire biztonságos.
Az eredmények publikálása az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA döntése után jelent meg, amelyben engedélyezték a Moderna, illetve a Johnson & Johnson emlékeztető dózisát. A hatóság azt is közölte: érdemes az eredetitől eltérő vakcinát választani megerősítésként. A Pfizer és a BioNTech vakcinája már korábban megkapta az engedélyt a második oltást követő legalább hat hónappal való alkalmazásra a 65 év felettiek és a magas kockázatúak számára.