Megszületett a döntés: marad minden a régiben.

Október végén adták át a forgalomnak az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti 56,8 kilométeres szakaszát. Ezzel végre közvetlen sztráda-kapcsolat jött létre Miskolc és Kassa között.
Az utóbbi hetekben azonban komoly vita alakult ki egy hír kapcsán, amely szerint január 1-től az M30-as autópálya miskolci szakasza is fizetőssé válik. Ezt a részt sokan használták arra, hogy a város két távoli pontja között közlekedjenek, elkerülve a belvárosi dugókat. Az egyik komoly félelem éppen az volt, hogy a fizetőssé tett szakasz miatt a korábbinál nagyobb forgalom éri el Miskolc belső területeit. A döntés ellen szót emelt többek között Veres Pál, Miskolc polgármestere is.
Hétfőn délelőtt komoly fordulat állt be az ügyben. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter közös tájékoztatón jelentették be: a miskolci elkerülő szakasz használata továbbra is ingyenes marad. A döntést azzal indokolták, hogy Miskolcon jelenleg is több helyen zajlik építkezés, amelyek miatt gyakoriak az útlezárások, -terelések a városban. Ezért volt fontos, hogy ne terheljék tovább a belváros forgalmát azokkal a járművekkel, amelyek az útdíj fizetés helyett inkább a belső utakat választották volna.