Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Minden rendben! Kezdődhet az iskola

A 2021-ben vizsgált húsz termék közül hat esetében a fulladásveszélyre figyelmeztető felirat hiánya miatt kellett intézkednie a hatóságnak, de ezek mellett már a negyedik éve nem találnak veszélyes összetevőket a tanszerekben az Innovációs és Technológiai Minisztérium laboratóriumának szakemberei.

A tanszerek rendszeres vizsgálatának célja, hogy az üzletek kizárólag kockázatmentes eszközöket kínáljanak, a diákoknak szánt termékek ne kerüljenek kisebbek kezébe.

A gyártás során a nehézfémeket színező anyagként alkalmazzák, a ftalátokat pedig elsősorban lágyítószerként használják, e vegyületekkel növelve a műanyagok rugalmasságát és élettartamát. Az egészségkárosodás megelőzése érdekében a jogszabály a tanszerek ólom-, kadmium-, réz- és ftaláttartalmára is szigorú határértékeket rögzít.

A közlemény szerint az ITM hagyományos ellenőrzése nem tárt fel a veszélyes összetevőket érintő problémát az idén vizsgált tizennégy vízfesték, ötféle gyurma és egy tolltartó esetében. A laboratóriumi vizsgálatokon a húsz iskolaszer mindegyike eleget tett az előírt követelményeknek.

Két gyurma és négy vízfesték esetében azonban hatósági intézkedésre volt szükség, mert hiányzott róluk a figyelmeztető felirat. A csomagoláson jelezni kell, hogy a termékek háromévesnél fiatalabb gyermekek számára a fulladásveszély miatt kockázatot jelentenek.
A vizsgált árucikkek tételes listája a fogyasztóvédelmi portálon érhető el.