Kezdőlap Uncategorized

Miskolc újraindul – Foglalkoztatási Paktum Program

Miskolc város vezetése már a COVID19 miatti veszélyhelyzet ideje alatt készült az újraindulásra, folyamatosan egyeztetve a gazdasági élet, a kultúra, a turizmus és a szolgáltatói szféra képviselőivel, hiszen számos területen van szükség gyors gazdaságélénkítő megoldásokra annak érdekében, hogy a város képes legyen megtartani a versenyelőnyeit. Példaként elég az idegenforgalmat említeni, hiszen a városban 6 év alatt megduplázódott a vendégéjszakák száma és az ágazatból befolyt bevételek is a duplájára nőttek. Hogy a turisztikai kínálat a vírushelyzet után megtartsa a helyét a hazai és nemzetközi piacon, hatékony és innovatív kommunikációs platformokra és innovatív programokra van szükség.

Mint ismeretes, Miskolcon jelenleg egyidejűleg futnak fejlesztési programok Lillafüreden, Miskolctapolcán, a Diósgyőri várban, valamint az Avas és a Belváros vonatkozásában, most folyik a partnerekkel való egyeztetések után a 2030-ig tartó időszakot érintő turizmusfejlesztési stratégia véglegesítése.

A kormány még márciusban hozta létre Északkelet-Magyarország Nemzeti, Gazdasági és Kulturális Övezetének Koordinációs Fórumát, amelynek elsődleges feladata előkészíteni a térség nemzeti, gazdasági és kulturális fejlesztési tervének, a „Creative Region – Határtalan fejlődés” javasolt programjait. A Fórumra Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár Bereg megyék mellett meghívást kapott Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ezen belül pedig Miskolc is, mint megyeszékhely.

A Fórum tagjai, a négy megye szövetsége felismerte, hogy a veszélyhelyzet miatt megváltozott gazdasági helyzet azonnali, gyors megoldásokat követel, ezért május végéig elkészítette a megyék és megyeszékhelyek összehangolt programját. Ennek keretében Miskolc egy gazdaságélénkítő javaslat- és programcsomagot tett le az asztalra. Miskolc Újraindul címmel 10 olyan javaslatot, ernyőprojektet fogalmazott meg a város, amelyek rövidtávon a gazdaság újraindítását segítik, valamint munkahelyek megóvását és újak teremtését célozzák meg. Ez a javaslatcsomag rövidesen a kormány elé kerül.

A megyék, városok sokszínűsége lehetővé teszi, hogy egymás jó gyakorlatait sikeresen hasznosítsák. A kormány döntése értelmében olyan övezeti szintű fejlesztésekre lesz lehetősége Miskolcnak, mint például a hálózatos gazdaság és iparfejlesztés, az autópálya-kataszterek, a közösségi közlekedési fejlesztések és az oktatási rendszerek összehangolása. A megyékkel szomszédos külhoni területekkel pedig a fennálló, hagyományosan szoros és jó kapcsolat erősítése, elmélyítése a cél.

A város újraindulásának természetesen jelentős részét képezi a pozitív foglalkoztatási helyzetkép kialakítása is. Ennek érdekében a városvezetés folyamatos kapcsolatot ápol Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja (TOP-6.8.2-15-MI1-2016-00001) keretén belül a helyi gazdasági élet szereplőivel. A 2020. március közepén bekövetkezett vírus helyzet következtében sok munkavállaló veszítette el állását, akiknek a Foglalkoztatási Paktum munkaerőpiaci-tanácsadói a rendkívüli helyzet ideje alatt is biztosították komplex szolgáltatásaikat.

Az elmúlt 2 hónap alatt a telefonon elért álláskereső ügyfelek száma közel 450 fő volt, akik közül 124 fő egyéni tanácsadásban is részesült telefonon keresztül. A Paktum Ügyfélszolgálata, mindig friss, hiteles munkaerőpiaci információkat tud nyújtani az álláskeresőknek, ugyanis a tanácsadók folyamatosan tartják a kapcsolatot a miskolci cégekkel és intézményekkel az üres pozíciók tekintetében. Így ez alatt az időszak alatt is közel 250 db munkanélküli ügyfél önéletrajzát továbbították a cégek számára. Az ügyfélszolgálat az érvényben lévő szabályoknak és előírásoknak megfelelően 2020. június 9-én ismét újraindult, és a korábbi teljes nyitva tartással várja az ügyfeleket a 3530 Miskolc, Széchenyi u. 60. szám alatti irodában, ahová előzetes időpont egyeztetés szükséges a +36 46 516 456-os telefonszámon.

Projekt megnevezése: TOP-6.8.2-15-MI1-2016-0001 számú „Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja” című projekt