Trainspottingtól nem idegen a színpad, tekintve, hogy előbb készült belőle színházi adaptáció még a 90-es évek közepén, minthogy Danny Boyle elkészítette volna ikonikus adaptációját, most pedig úgy fest, az alapanyag új formációban is bemutatkozik, melyet maga az eredeti könyv szerzője jelentett be. 

„Nem akarok elkiabálni semmit, ami folyamatban van, de én és a dalszerző társam, Steve 14 vadonatúj dalt készítettünk egy Trainspotting-musicalhez” – mondta Irvine Welsh, majd úgy folytatta: “Egyfajta techno act-et csinálunk együtt, de egy lépéssel tovább megyünk, és urban house, blues, jazz, disco és rock ’n’ roll dalokat is írunk. Megvannak a dalok és a forgatókönyv. Olyan dolgokkal foglalkozunk, mint a szereposztás, a koreográfia és a díszlettervezés.” 

Pontos premierdátumról persze még felesleges beszélni, ami viszont biztosnak tűnik, hogy az alkotók mozikba szánják majd a végeredményt, ami a reményeik szerint megközelítőleg párhuzamosan érkezhet majd a film tévésorozat spin-offjával. A regény eredetileg 1993-ban jelent meg és a The New York Times már akkor a “punk megtestesülésének” nevezte, de igazán kultikussá az említett film tette 1996-ban, a főszerepekben látható Ewan McGregor vagy épp Robert Carlyle alakításának is köszönhetően.

Annak ellenére, hogy bemutatásakor az Egyesült Államokban mindössze 8 (!) moziban vetítették, végül 3,5 millió dolláros költségvetése után közel 17 millió dollárt termelt, és mára a 90-es években készült drogfilmek egyik legikonikusabb darabja az Egy kosaras naplója, vagy Az utolsó belövés mellett. A folytatás végül 2017-ben készült el szintén Welsh Pornó című könyve alapján és az eredeti szereposztással és rendezővel, és bár a vélemények megoszlottak róla, így is nagy sikert aratott.