2020 óta gyakorlatilag nem drágult a tojás átvételi ára, miközben a takarmányárak hónapok óta folyamatosan emelkedtek. A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) szerint a takarmányok minimum 30 százalékkal drágultak az egy évvel ezelőttiekhez képest, míg a tojás ára 1%-kal se nőtt. A Tojásszövetség mezőgazdasági titkára, dr. Molnár Györgyi szerint rendkívül nagy az elkeseredettség az ágazatban, amit csak egy masszívabb áremeléssel lehetne megmenteni.

A szakértők szerint minimum 30%-kal drágábbak a takarmányok, mint egy évvel korábban, márpedig a tojáságazatban az előállítási költségek mintegy 70%-át a takarmány teszi ki, erre jönnek még rá a szortírozási, csomagolási és szállítási költségek.

Az ágazatban még erősen érezhető a koronavírus-járvány hatása, és nem tudni, ez mikor kezd el csökkenni. Korábban nem tapasztalt elkeseredettség uralkodik, többen azon gondolkodnak, hogy végleg felhagynak a tojástermeléssel.

Már több mint két hónapja kínlódnak a termelők, és az elkövetkező hónapok sem adnak okot a bizakodásra, mert a nyári időszakra sem a magas tojásárak a jellemzőek.

Húsvétkor a kereslet és a kínálat körülbelül egyensúlyban volt az Európai Unióban, és a termelők mindenütt arra számítottak, hogy az ünnep után jön a jó idő, kinyitnak a szállodák, és újraindul a HoReCa-szektor (hotel, étterem, kávézó). Ez azonban csak Magyarországon következett be, Európában nem. Az EU-ban ebben az időszakban többlettermelés volt tojásból, ami szintén hatással van az árakra. Ha június közepén elindul az élet, és 20-25%-os áremelkedés lesz, akkor talán megmenthető az ágazat.