Kezdőlap BORSOD Borsod - Gazdaság

Nem lesz többé vicc tárgya a sajószentpéteri körforgalom

Végre lesz értelme az ország egyik legérdekesebb körforgalmának, mely sokakat megnevettetett vagy éppen alaposan felbosszantott Miskolc és Kazincbarcika között.

A sajószentpéteri körforgalommal talán még az is találkozott, aki Borsod közelében sem járt soha. Fényképe az elmúlt években két-háromhavonta bejárta az internetet

– írta Facebook oldalán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Végre betöltheti eredeti küldetését, hiszen a település elkerülőjének kiindulópontja lesz. 

A Sajószentpéter – Berente elkerülő út kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá fogja tenni a közlekedést Miskolc és Kazincbarcika között, valamint csökken a belterületi szakaszok forgalma és az utazási idő. A településeken élők biztosan boldogabbak lesznek, hiszen mérséklődnek a baleseti kockázatok és a tehergépjárművek okozta zaj- és egyéb környezeti terhelés is.

Schanda Tamás közlése szerint a kormány a múlt év végén biztosított forrást a Sajószentpéter-Berente elkerülő út megépítésére. A munkálatok majd csak augusztusban lesznek igazán látványosak és egészen 2024 elejéig követhetjük nyomon az építkezést. Akkorra már a Sajó folyó mentén az árvízvédelmi funkciókat ellátó töltések korrekcióját is elvégzik.

A térségből gyorsabban lehet majd eljutni a megyeszékhelyre, az M30-M3-M25 gyorsforgalmi utakra és a fővárosba is. Egy harmadik ággal végre rendes körforgalommá egészül ki a sajószentpéteri is

– tette hozzá az államtitkár.

 

Fotó: Schanda Tamás | Facebook oldala