Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Orbán Viktor: Novemberben jön a nyugdíjprémium

80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kapnak az idősek. 

Orbán Viktor ma reggel szokások rádióinterjújában elmondta, a magasabb gazdasági növekedésnek köszönhetően 80 ezer forint lesz a nyugdíjprémium, amit novemberben fizetnek ki. Mindenkinek egyésgesen adják oda a 80 ezer forintot. A kormányfő hozzátette, az év második felére eső inflációt is korrigálni kell, így lesznek olyan nyugdíjasok akik a 80 ezer forinton felül 100 ezer forintot is kapnak. 

A 13. havi nyugdíj kapcsán elhangzott, amennyiben sikeres lesz a kormány gazdaságpolitikája, akkor február elején akár a teljes 13. havi nyugdíjat ki lehet fizetni, ez azonban még egyeltalán nem biztos. 

Szó esett arról is, hogy 1,9 millióan kapják vissza jövő év elején a befizetett személyi jövedelemadójukat. A miniszterelnök közölte, hogy szinte biztosan 5,5 százalék felett lesz a gazdasági növekedés. A nagyobb növekedésből származó pluszpénzt pedig a gyermeket nevelő családok kaphatják meg.

A koronavírus negyedik hullámáról is szó esett, ezzel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, egész nyáron készültek a negyedik hullámra. Hozzátette, nem érdemes kockáztatni, aki nem oltotta be magát az nagyobb kockázatnak van kitéve-.