Brian Littrell és felesége, Leighanne Littrell nagy jogi csalódással szembesültek egy floridai bíróságon, miután pert indítottak egy helyi nő ellen, akit azzal vádoltak, hogy rendszeresen „engedély nélkül” tartózkodott a Santa Rosa Beach-en lévő strandjukon.

A 2025 szeptemberében benyújtott keresetben Carolyn Barrington Hill ellen több vádpont szerepelt, többek között hét rendbeli jogtalan belépés, magánszféra megsértése és – eredetileg – zaklatás. Utóbbi vádat később a Littrell-ék visszavonták. A pár azt állította, hogy Hill figyelmen kívül hagyta a „Belépni tilos” táblákat, provokálta és zaklatta őket, valamint megzavarta a család nyugalmát és az ingatlanuk használatát.

Egy Walton megyei (Florida) bíróság azonban elutasította a keresetet, mondván, hogy az nem tartalmaz olyan jogi állítást, amely alapján tényleges jogorvoslatot lehetne engedélyezni. A döntés szerint például érzelmi sérelem miatti kártérítés nem követelhető egyszerű jogtalan belépés esetén. Emellett a bíróság rámutatott, hogy a Littrell-ék által is perbe vont saját cégük, a BLB Beach Hut LLC nem emberi személy, így nem is szenvedhet érzelmi károkat.

A bíróság ugyanakkor technikai okokból, de nem végérvényesen – utasította el a keresetet, és 20 napot ad a párnak arra, hogy módosított keresetet nyújtson be.

A pár emellett a Walton megyei seriff hivatalt is beperelte, amiért állításuk szerint nem lépett közbe az ügyben és nem biztosította a magántulajdon védelmét.