Sokkal kevesebb gabona terem itthon idén, mint egy évvel ezelőtt, ennek pedig nem lesz jó vége -írja az agrarszektor.hu.

A szárazság nemcsak a repcében, de az őszi búzában és az árpában is nagyon nagy károkat okozott az Alföldön – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei elnöke, aki egyben a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese is.

Kozsuch Kornél rámutatott, hogy az első termésbecslések, illetve betakarítások alapján is elmondható, hogy jelentős aszállyal néz szembe az ország keleti része, különösképpen az alföldi régió. A szakember elmondása alapján a szárazság – a már a téli fagyokat is megsínylő – repcetermést teljes mértékben tönkretette, de az őszi búza és az őszi árpa is nagy mértékben károsodott – olvasható az Infostart oldalán.

Utóbbit illetően a GOSZ elnökhelyettese megjegyezte, már az árpa betekarítása végén járnak, de a termésátlagok nagyon gyengék. Van, ahol alig 2 tonnát takarítanak be hektáronként, és van rá esély, hogy a megyei átlagtermés a 4 tonnát sem fogja elérni, szemben a múlt évi 8 tonnával. A búza terén sem jobb a helyzet, a korábbi 7-7,5 tonna hozamnak durván a fele, 3,5 tonna várható idén. Kozsuch Kornél beszélt arról is, hogy miután az őszi vetésű termények betakarítása már megkezdődött, már az eső sem segítene, sőt, inkább csak akadályozná a betakarítást, rontva a minőséget. A szintén komoly károkat elszenvedett napraforgó és kukorica viszont még jól tolerálna egy esős időszakot – jegyezte meg a NAK Békés megyei elnöke. A kukoricán ugyanis az aszálykár jelei látszanak: sárgulnak és bepöndörödnek az alsó levelei, pedig most kellene megindulnia a csőképződésnek, amihez viszont sok csapadékra volna szüksége a növénynek. A napraforgó is hasonló helyzetben van, nemhogy erősödne és nőne, hervad és száradnak le az alsó levelei.

Az Alföldön a tavalyi évinél jóval alacsonyabbak lesznek a termésátlagok. A Dunántúlon valamivel tűrhetőbb a csapadékmennyiség, ezért ott magasabb termésátlag várható, mint az Alföldön. Növekedett is valamivel az őszi búza termőterülete a tavalyi évhez mérten, összességében mégis kevesebb gabonatermés várható országos szinten – emelte ki a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese