Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Semmelweis Nap: munkaszüneti nap az egészségügyben

Július 1-je Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja, egyben az egészségügyi dolgozók számára munkaszüneti nap. Pénteken így zárva lesznek a háziorvosi rendelők, a fogorvosi rendelők, a szakorvosi rendelők, valamint a védőnői tanácsadók is. 

Szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyílt levélben tájékoztatja az olvasóinkat a rendelési időpontokat érintő változásokról Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója:

Tisztelt Állampolgárok!

Kedves Betegeink!

A Magyar Egészségügy Napja – a Semmelweis-nap; 1992 óta minden év július 1-jén ünnepnap Magyarországon. Ebből az alkalomból szeretném megköszönni a megye lakosságának együttműködését az egészségügyi személyzettel, s egyidejűleg hálámat kifejezni valamennyi munkatársam irányába, az elmúlt évben végzett elhivatott szakmai munkáért.

Tájékoztatom Önöket, hogy július 1-je – Semmelweis Nap – munkaszüneti nap az egészségügyben, ezért ezen a napon hétvégi ügyeleti rend szerint működik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és annak valamennyi telephelye. A járóbeteg szakrendelések és az előjegyzések ezen a napon szünetelnek.

Megértésüket köszönöm, köszönjük!

Miskolc, 2022. június 29.

Tisztelettel:

 

                                                                                                          Dr. Révész János

                                                                                                               főigazgató