Kezdőlap Uncategorized

Sisterontól a MeseFilmfóniáig – 55. évadát zárta a Miskolci Szimfonikus Zenekar

85 koncert, több mint 37 ezer néző, két külföldi turné és megannyi különleges produkció – ezek a Miskolci Szimfonikus Zenekar 55. évadának számadatai. Az együttes 2018/2019-es szezonjának záró társulati ülésén, a jubiláló, a legtöbb szolgálatot teljesítő tagokat is köszöntötték, illetve az „Évad Zenésze” kitüntetés is gazdára talált.

Franciaországban kezdődött és a Mesék birodalmában záródott a Miskolci Szimfonikusok 55. évada. Egy kalandos franciaországi turnéval indult a Miskolci Szimfonikusok 2018/2019-es szezonja, amikor is egy nappal előre kellett hozni a koncertet, az időjárási körülmények miatt, így a muzsikusok érkezésük után, azonnal színpadra léptek. Ez volt a kezdet, amit 83 koncert követett még 2018-2019-ben.

Az évadzáró társulati ülést megtisztelte Kiss János alpolgármester úr is, aki elmondta, hogy mind a közönség, mind pedig a lakosság szemében egyre nagyobb népszerűségnek és elismerésnek örvend a zenekar. Nagyon örvendetes, hogy az a közös misszió a városvezetés és az együttes között, miszerint mindenkihez jusson el a zene szeretete, nagyon jó pályán halad – tette hozzá alpolgármester úr és biztosította az együttest a város támogatásáról. Nagy Réka, Kultúráért és Kommunikációért Felelős Polgármesteri Biztos hozzátette: személyesen élményei vannak a zenekar programjairól, hiszen a legtöbb koncerten részt vett, s méltán lehet büszke a város a Miskolci Szimfonikus Zenekarra, amely nem csak szakmailag, hanem közösségileg is kiemelkedő szereplője Miskolc kulturális életének.

Fotó: Minap

Bár az 55 év nem olyan kerek évforduló, mint az 50, azért igyekeztünk különlegessé, és ünnepivé tenni az évadot – mondta el Szászné Pónuzs Krisztina, a Zenekar ügyvezetője. Ennek tükrében októberben az egyik bérletes hangversenyükre meghívták az alapító tagokat, valamint a Zenekarhoz közel álló művészeket is. Ez alkalomból a Bartók Rádió egész délután Miskolcról jelentkezett, a zenekar életével kapcsolatos beszélgetésekkel, korábbi felvételekkel és az esti koncert közvetítésével köszöntötték a jubiláló együttest. Szintén novemberben újult meg a Zenekar honlapja, amely a mai trendekhez és a klasszikus zenei hagyományoknak is igyekszik megfelelni.

„Számomra egy tanulmányi kirándulás volt az elmúlt év, tele élménnyel. Csodálatos egyéni, szólam és nagyzenekari teljesítmények voltak a szezonban. A közönség ajándéka volt, hogy a megszokott 3 helyett idén 4 teltházas Újévi hangversenyt adtunk, úgy gondolom, ez mindenképp egy elismerés az együttes munkája felé” – mondta el Antal Mátyás, művészeti vezető. Emellett a klasszikus zenei bérletsorozatok eladása is szépen teljesített, 20%-kal nőtt ugyanis a Tűzvarázs és a Hangforrás bérlek értékesítése. Szintén sikerként könyvelhető el a budapesti rövid, 2 alkalmas sorozatuk az Olasz Kultúrintézetben, amelyek rendre teltház mellett zajlottak, így a következő évadban már 3 alkalommal találkozhat a miskolci együttessel a fővárosi publikum. „Fontosnak találom megemlíteni a gyümölcsöző együttműködéseinket a különböző művészeti intézményekkel, mint a Filharmónia Magyarország, a Bartók Plusz Operafesztivál, a város művészeti iskolái, együttesei és a Párizsi Konzervatórium” – tette hozzá az ügyvezető. Kiemelte még a gyermek- és ifjúsági programok sikerét, a Ciróka Babakoncertet, a Játsszunk zenét a Szimfonikusokkal programot, a Hang-ár tehetséggondozó sorozatot és a Balázs Győző Református Gimnáziummal közösen létrehozott produkciókat és az egyre nagyobb sikerű bérleten kívüli koncerteket.

Teltház mellett zajlottak a hagyományosan évadzáró Promenád koncertek is, amelyek bár a szeszélyes időjárás miatt a Nagyszínházba „költöztek”, a hangulat így is nagyszerű volt. Majd a valódi évadzárást a június 29-i MeseFilmfónia című szuperkoncert jelentette, amikor is közel 1400 néző tapsolt a társulatnak a miskolci Generali Arénában.

Fotó: Minap

„Új kezdeményezésként indult el egy együttműködés a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kórház Gyermekrehabilitációs Osztályával, ahová negyedévente viszünk egy kis muzsikát, valamint tervezzük, hogy a régióban több helyre is ellátogatunk egy-egy koncerttel, ennek első állomása az augusztusi encsi szereplés lesz” – tette hozzá az elmondottakhoz, Antal Mátyás.

A zenekar szakmai színvonalát bizonyítja az is, hogy újra folyamatosak a turnéfelkérések. Az elmúlt évadban Dél-Franciaországban, Sisteronban, valamint az olaszországi Ravennában koncerteztek, A következő szezonra is körvonalazódnak már turnék például Erdélyben.

Az évadzáró végén díjazták a legtöbb szolgálatot teljesítő, a jubiláló kollégákat, valamint az Évad zenésze díj is gazdára talált.