Mostantól eredményesebben védhetjük meg az állatokat! Az Országgyűlés kedden elfogadta a közelmúltban benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását.

Már az előkészület is bűncselekménynek számít

A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak. Ezentúl már a méreg vagy csalétek kihelyezésének előkészülete is büntetendő.

Magasabb büntetés szabható ki

Bővült az állatkínzás minősített eseteinek köre a nagy nyilvánosság előtti elkövetéssel, az állattartástól való eltiltás alatti állatkínzással, valamint állatkínzás elkövetésével tiltott állatviadal szervezését vagy állatkínzást követő két éven belül. Magasabb büntetési tétel, egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki a méreg alkalmazásával vagy az élet kioltására alkalmas csalétek kihelyezésével több állat pusztulását okozó, illetve a különös visszaesőként történő állatkínzás elkövetéskor.

Jövőre lépnek hatályba

Az állatkínzás minősített esete lett a szaporítás, amelyet szintén egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek. Az állatviadalok szervezői mellett mostantól a résztvevőket is büntetik, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel. A törvény legtöbb rendelkezése január 1-jén lép hatályba.

 

Kép: pixabay.com