Hogyan lehet biztonságosabb a világháló? Erre várják a választ a pályázat kiírói.

A miskolci önkormányzat videópályázatot hirdetett középiskolások számára. A téma egészen biztosan közel áll a fiatalokhoz, hiszen arról kell video spotot (reklámfilm, klip, bemutatófilm) készíteni, hogy bár az internet jó, de lehet biztonságosabb is. A pályázatot ugyanis a Biztonságos Internet Nap (Safer Internet Day) alkalmából írták ki. Az esemény célját tulajdonképpen a neve is elárulja: a szervezők szeretnék felhívni a közönség, ezen belül is főként a gyerekek, a fiatalok figyelmét arra, hogy tudatosabban és biztonságosabban használják a mobiltelefonokat, és minden online technológiát.
A kiírók legfeljebb 30 másodperces figyelemfelkeltő, könnyen értelmezhető, ugyanakkor a szükséges információt egyértelműen közlő kisfilmeket várnak február 5-ig. A középiskolások pályázhatnak egyénileg vagy össze is állhatnak csoportba. Az első három helyezett 35, 20 és 10 ezer forint jutalomban részesül.