Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Szülői segítség nélkül nincs pénze a fiataloknak lakásra

Nem éri el a 40%-ot azoknak a fiataloknak a száma, akik képesek a lakásvásárlását készpénzből finanszírozni, de még ők is külső támogatások segítségével tudnak ingatlant venni. – derült ki az Otthon Centrum felméréséből.

Ahogy persze az ember idősödik és több tőkét tud félretenni máris könnyebb helyzetben van, ez derült ki a felmérésből is, ugyanis az idősebb generációk 62,5 százaléka tudja készpénzben, hitel nélkül megoldani lakásvásárlását.

A fiatalok életkorukból adódóan kevesebb megtakarítással rendelkeznek, piaci hitelt a fiatalok 35 százaléka vett fel, míg a fennmaradó 28 százalék valamelyik családtámogatási kedvezmény igénybevételével jutott ingatlanhoz. – írják.

A 30 év alatti korosztály lakásvásárlási szokásait elemző kutatásában azt is megállapították, hogy a hitelt felvevő fiatalok 58 százaléka tisztán piaci alapút választott 2021-ben, míg a hitelt családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK) kombinálók aránya 20,7 százalék volt. Mindezek mellett a fiatalok 9 százaléka még a Babaváró hitelt is felhasználta. Az egyedül Babaváró hitelt igénylők aránya viszont mindössze 1,4 százalék volt az ingatlanközvetítő hálózat idei tapasztalatai szerint.

Hitellel is inkább használt laksás

2021-ben az Otthon Centrum tapasztalatai szerint a  vásárló 30 év alatti ügyfelek leggyakrabban használt házat vásároltak, arányuk elérte a 44 százalékot, míg téglalakást 26, panelt 22,5 százalék választott.

A fiatalok a leggyakrabban, 19,3 százalékban az agglomerációt választották lakóhelyül, Budapesten arányuk valamivel kisebb, csak úgy, mint vidéken a megyei jogú városokban. Az ötezernél kevesebb lakossal rendelkező településeket a korosztály 16,3 százaléka, míg külső pesti kerületekben a korosztály 14,5 százaléka vásárolt ingatlant.