Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Tavaly se vittük túlzásba a durrogtatást

Úgy tűnik, nem nagyon volt mire koccintani, a hazai pezsgőfogyasztás 2021-es adatai legalábbis erre engednek következtetni. 

Nem csökkent, de nem is nőtt jelentősen a forgalom 2020-hoz képest, amikor a gyártóknak 9 százalékos visszaesést kellett elkönyvelniük, derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elemzéséből. 

Egyre fontosabb szempont a minőség

A közlemény szerint ez a mennyiség nagyjából 1,2 liter egy főre jutó éves fogyasztásnak felel meg, és az úgynevezett fajlagos érték magában foglalja a pezsgőkön kívül a habzó, gyöngyöző és a csendes borokat is. A vásárlók egyébként a hagyományos márkák magasabb árkategóriájú termékei mellett a piacvezető olasz és német pezsgőket is keresték, ami azt mutatja, hogy az igények a minőség irányába mozdultak el. 

Szilveszterkor fogy a legtöbb

Ami viszont nem változott, hogy a pezsgők nagy része, 60 százaléka, a szilveszteri időszakban fogy. A gyártók termékeik háromnegyedét itthon értékesítik, export tekintetében pedig Románia, a balti, illetve a skandináv országok számítanak a legnagyobb felvevőpiacnak. A kivitel mennyisége az utóbbi öt év átlagában 50 ezer hektoliter, értéke pedig 8 millió euró körül alakult, ugyanakkor az import mértéke 10-20 ezer hektoliter volt a kamara adatai szerint. Kitértek arra is, hogy jelenleg csaknem 60 vállalkozás rendelkezik pezsgőelőállítási engedéllyel Magyarországon.   

Nemcsak a hazai fogyasztást tépázta meg a járvány

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés a pezsgő globális fogyasztására is hatással volt: az európai export 6 százalékkal, a Champagne borvidék pezsgőinek fogyasztása pedig 20 százalékkal esett vissza. A legnagyobb meglepetésre 2021-ben 38 százalékkal nőtt a francia Champagne-ok fogyasztása, amivel rekordot könyvelhettek el. Jelenleg a világ vezető pezsgőgyártó országa Olaszország, amelyet Franciaország, Németország és Spanyolország követ.