Ha valaki téli képekre számít a Miskolci Téli Tárlaton, az el se induljon, ám aki kíváncsi a mai kortárs művészetre, az ne tétovázzon tovább.

Habár eddig mindig a Télapó hozta el a művészetkedvelő közönségnek a Miskolci Téli Tárlat kiállítását, a pandémia miatt ez a feladat most a nyári Mikulásra hárult. Ha fél év késéssel is, de szombaton délelőtt megnyílt a jubileumi, huszonötödik seregszemle, ahol először dr. Ignácz Dávid Miskolc jegyzője, majd Kónya Ábel, a Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte a megjelenteket.


Az idei Téli Tárlaton a kiállítóművészek között megtaláljuk úgy a legfiatalabb generációtól, mint az idős mestereket. A tárlaton elsősorban – a domináns festészet mellett, rajzi és grafikai eljárásokkal készült – „kétdimenziós” képek szerepelnek, de kisebb számban láthatóak plasztikai, fotó- és videóművek is.


A megnyitó végén átadták az idei díjakat, amelyeket a következő művészek kapták:
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nagydíja: Lenkey-Tóth Péter

Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nkft. díja    : Szepessy Béla

Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria kiállítási díja: Horváth Kinga

Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria díja:    Durucskó Zsolt

MissionArt Galéria Kft. díja: Balogh Kristóf József

MŰÚT Irodalmi, Művészeti Folyóirat díja: Madácsy István

Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft. és
a Spanyolnátha művészeti folyóirat összevont díja: Kótai Tamás

Ezsterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének és az ArtPont Művészellátó Kft. összevont díja: Góré Szabina

Múzsák Kertje Alapítvány és a Lácacsékei Művésztelep összevont díja: Miklós Gábor
A kiállítás július 14-ig tekinthető meg a Miskolci Galériában.