Kezdőlap KÉK HÍREK

Tíz hónapot kapott a szerencsi szatír

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött a nemi szervét mutogató férfi ügyében.

A vádlott 2021. március 19-én este autójában ülve, látszólag útbaigazítást kérve, valójában nemi vágyának felkeltése céljából kezdeményezett beszélgetést Bekecs egyik utcáján egy arra futó nővel, miközben meztelen nemi szervén kézzel önkielégítő mozdulatokat végzett – áll a törvényszék közleményében.

Amikor a nő észrevette mit művel a férfi, határozottan elküldte a vádlottat, aki szó nélkül el is hajtott. De nem sokkal később újból próbálkozott a férfi Szerencsen. További három alkalommal történt hasonló bűncselekmény, egy esetben mindezt kiskorú lányok előtt ismételte meg.

A járásbíróság a vádlottat szeméremsértés vétsége miatt 10 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette és ennek időtartamára elrendelte pártfogó felügyeletét, továbbá végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A büntetővégzés jogerős.