Kivételes képességekkel rendelkezett.

Minden idők egyik leghíresebb magyar mentőkutyája, Mancs 15 évvel ezelőtt hunyt el. Gazdájával, Lehóczki Lászlóval, illetve a Spider Mentőcsoporttal több száz ember életét mentettek meg. A talán leghíresebb akciójuk 1999-ben történt, amikor a Törökországban, Izmitben történt földrengést követően egy hároméves kislányt szabadítottak ki a segítségével a romok alól. A gyermekről sokan már lemondtak, hiszen már 82 órája tartózkodott a törmelékek alatt. Mancs rendkívül képzett mentőkutya volt, és szinte egyedülálló módon a víz alatti holttestet is képes volt jelezni, valamint ugyanazon a helyszínen képes volt helyesen jelezni az élő és halott embereket is.
A kivételes mentőkutya végül 2006 októberében tüdőgyulladásban pusztult el. Miskolc belvárosában, a Villanyrendőr néven ismert kereszteződés mellett, a Szinva patak partján állítottak neki szobrot, amely szinte azonnal zarándokhellyé vált.