Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Vásár és adománygyűjtés | Téged is vár a Supersum Alapítvány!

A nyári szünet miatt egyre több család kér segítséget, főleg tartós élelmiszerre, tisztító és tisztálkodási szerekre van a legnagyobb szükség. A rászoruló családok és a felajánlók között most is a Supersum Alapítvány közvetít, ráadásul még marad energiájuk gyűjtésre, az adományok beszerzésére és vásárok szervezésére. 

Az alapítvány három miskolci édesanya, Bernasconi-Bús Katalin, Figeczki Csilla és Tóth-Andrási Katalin valamint egy csapat önkéntes összefogásából kelt életre 2020 januárjában. Azóta már több sikerélményben volt részük segítségüükel az adományok, ezernél is több családhoz jutottak el. Emellett az év elejétől Miskolc Város Önkormányzata külön helyiséget biztosított számukra, ahol azonnal nekiláttak a felújítási munkálatoknak.

Sok segítőkézre találtak, hiszen a Bozó Burkolat, a Mercedes-Benz Miskolc, a Petagoras Color Kft., a Döner King Ételbár Miskolc, a Hunguest Hotel Palota és a Balla Bútor Kft. is ingyen biztosították részükre festéket, járólapot, csempét, iroda és egyéb bútorokat, segítettek a szállításban és a szervezésben.

A hely ugyan még félkész állapotban van, de a tervek szerint már nemsokára birtokba vehetik az alapítvány új irodáját és egy nagyobb termet, ahol felzárkóztató foglalkozásokat és készségfejlesztő tréningeket – pedagógusok bevonásával – tartanak majd a gyermekeknek.

Sajnos érte pár csalódás is őket az elmúlt időszakban. 

Sokat gondolkoztunk, hogy a megszüntetett havi ruhaosztás helyett, milyen módon tudnánk úgy adományt osztani, hogy a munkánkat megbecsülik, az adományokat nem árulják másnap az adományozott családok, az adományozók felé pedig fel tudjuk mutatni, hogy igenis jó helye lett az általuk felajánlott adománynak. Így született meg az ötlet, aminek a 12 PROJEKT nevet adtuk

-árulták el az alapító tagok.

Egy évben, 12 általuk kiválasztott intézményt, magánszemélyt vagy számukra fontos programot, eseményt támogatnak, havi lebontásban és az adomány vásárok bevételét az éppen aktuális projektre fordítják. A 12 Projekt elnevezésű támogatói sorozat lényege, hogy a pénzbeli adományok értékének megfelelően, az érdeklődők válogathatnak a kitett termékek közül. Leginkább 0-tól 5 éves korig találhattok itt kisgyermekek részére ruhát, játékot és babaváró tárgyakat.

Első körben a  B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház Infektológiai osztályának gyűjtöttek orvosi eszközökre. A teljes bevétel 204.450 forint, melyből érintésmentes hőmérőt, vérnyomásmérőt,  vércukorszint mérőt, pulzoximétert rendeltek az osztály részére.

Ebben a hónapban is heti kétszer nyílik ki a raktár ajtaja. Most a teljes összegyűjtött összeget a miskolci  Fazekas utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarfejlesztésére fordítják. Hogy mennyit tudnak erre fordítani és milyen fejlesztő játékokkal tudnak mosolyt csalni 780 gyermek arcára, az csak rajtunk múlik!

Várnak téged is minden szerdán és szombaton 8-12 óra között a Fazekas utca 9-11 szám alatt, ahol továbbra is mindent megtalálhattok 0-5 éves korú gyermekek részére. Ha esetleg nem tudsz részt venni, de támogatnád sok kisgyermek álmát, itt megteheted:

Supersum Alapítvány
K&H BANK
10402764-50526972-78881008
IBAN : HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód OKHBHUHB
Közlemény : 12 PROJEKT

 

Támogassátok a kezdeményezést és ürítsétek ki a raktárt! Az eseményről további információt ITT találhatsz oldalunkon, illetve lájkold be te is a Supersum Alapítvány Facebook oldalát!

Le a kalappal az alapítvány munkatársai és a besegítő önkéntesek előtt!