Az Iberdrola és a PepsiCo áramvásárlási megállapodása szerint a márka összes spanyolországi és portugáliai élelmiszer- és italközpontját 100 százalékban megújuló energiával látják el, amely 2023. január elsején lép hatályba, valamint 11 létesítményre terjed ki.
A „zöld Pepsi” biztosításához az idén üzembe álló Francisco Pizarro napelemes erőművet használják fel, amely 1300 hektáron 590 MW-ra kalibráltan kezdi meg a működését a Torrecillas de la Tiesa és Aldeacentenera közötti területen.
A spanyol Pepsi gyártóüzemek (például az italokat előállító Álavá és a harapnivalókat készítő Burgos) mellett a cég két nagy logisztikai központját (Burgosban és Valenciában) is erre az energiaforrásra kötik át, az erről hozott döntésre pedig igazán büszkék.
Marta Puyuelo, a PepsiCo Southwest Europe igazgatója szerint mindez a fenntartható fejlődésről vallott nézeteik gyakorlati megvalósulását tükrözi, mint ahogyan az is, hogy a cég vállalta, 2040-re elérik a nettó nulla kibocsátási szintet.
Zöldre váltott a Pepsi
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A cég egyik vezetője szerint ez a lépés a fenntartható fejlődésről vallott nézeteik gyakorlati megvalósulását tükrözi.
NEKED AJÁNLJUK
Mécsesekkel emlékeztek Csanádra, ma dönt a bíróság az őt megkéselő fiatalról
Interjút adott a TV2-nek a miskolci késelés 16 éves áldozatának édesapja. A férfi szerint a fia egy barátja lánytestvérét védte, ekkor szúrták meg. A gyilkosság óta...