Kezdőlap Uncategorized

„A közönség biztató szavai éltetnek” – évadzáró társulati ülést tartott a miskolci színház

Június 17-én tartotta meg évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. Az eseményen Béres Attila igazgató összegezte az elmúlt évadot, valamint az Észak-Magyarországgal közösen létrehozott közönségszavazás eredményeit is kihirdették.

„Mint az alpinista, aki elől mászás közben viszik el a hegyet” – így jellemezte a mostani félbeszakadt színházi évadot Béres Attila igazgató. – Elsősorban szeretném megköszönni a társulatnak a kitartó munkát, a közönségnek pedig az állandó és lelkes támogatást. Nem volt könnyű az elmúlt időszak, azonban a közönségünk biztató szavai arra sarkallták a társulatot, hogy még nagyobb lendülettel térjünk vissza a járványhelyzet után – hangsúlyozta az igazgató. – Néhány éve úgy fogalmaztam, hogy meg kell lovagolnunk azokat a hullámokat, melyekre pár éve sikerült felülnünk; most azt mondom: már mi gerjesztjük a hullámokat, és törekszünk arra, hogy jó magasan tudjunk maradni – fogalmazott Béres Attila. Ezután összegezte az idei évad eredményeit, valamint ismertette a következő évad bemutatóit. Hozzátette, a miskolci színházra irányuló országos figyelmet az is mutatja, hogy sok rendező szeretne a társulattal dolgozni. Jövőre például Ascher Tamás is rendez majd a miskolci teátrumban.

Veres Pál, Miskolc polgármestere is kifejezte háláját a színház dolgozói felé. – Ez a hely számomra egy szentély. Mindig átjár egyfajta áhítat, amikor belépek a Miskolci Nemzeti Színház épületébe, és öröm számomra, hogy a városban járva is tapasztalom, a miskolciak mennyire lelkesen beszélnek a színházukról – mondta a polgármester. Hangsúlyozta, „A kultúra várost épít” szlogen a mai napig elmondható Miskolc vonatkozásában. – A kultúra megtartó erő, ebben pedig kulcsszerepet játszik a színház. Emberi kapcsolatok és jelenlét nélkül persze nehezen működik, és éppen ezért szeretném megköszönni a színház kezdeményezéseit a járványhelyzet és kényszerszünet alatt, melyek segítségével a színházi élmény eljuthatott a közönséghez – fogalmazott Veres Pál, aki kiemelte a színház azon felajánlását, hogy egészségügyi dolgozókat hívott meg az újraindulás utáni első bemutatóra.

Az Észak-Magyarország közönségszavazásának eredménye azt mutatja, hogy a nézők szívükbe zárták a Szőcs Artur rendezésében készült Feketeszárú cseresznye című darabot, hiszen a 2019-2020-as Évad előadásának ezt a produkciót szavazták meg. A közönség ezzel összhangban Lajos Andrást választotta az Évad színművészének, akinek emlékezetes alakítását az nyertes darabban láthatta a közönség. A díjat Csákó Attila, az Észak-Magyarország főszerkesztője adta át, aki kiemelte: „a színészt a közönség, a taps, az elismerés élteti, ebben a díjban pedig ez mind összpontosul.” Lajos András az elismerés kapcsán elmondta: „az a legfőbb, hogy élményt tudjak adni a közönségnek.” – Az előadások alkalmával mindig úgy érzem, hogy gyümölcsözik a befektetett energia, a Feketeszárú cseresznyénél pedig ez többszörösen hatványozódik – fogalmazott a színművész.

– A Kivilágos kivirradtig előadásunk alapozta meg azt az odafigyelést, amit azóta is kapunk, országos szinten is – hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette, az idei Feketeszárú cseresznye előadás hasonló reakciókat vált ki: mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy A vadkacsa mellett ez a produkció is meghívást kapott a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozóra.

A 2019-2020-as évad számokban:

2020 március 11-ig:

Összes előadás: 368

Nézőszám: 99. 799 fő, (kb. 10 ezerrel több, mint a tavalyi év azonos időszakában)

Eladott bérlet 2019-2020-ra: 12. 433

Elmaradt előadás: 169

A járványügyi helyzet miatt 48 előadásunk maradt el márciusban, amelyre több mint ötezer néző váltott korábban jegyet. Több mint húszezer bérletes nézőnk számára is pótolnunk kell az elmaradt előadásokat.

Évad végéig a korábban ismert tervezett előadások alapján kb. 49. 500 fő kiesést becsültünk március 11-től július végéig. Ezek alapján hozzávetőleg 149. 299 nézőnk lett volna a 2019-2020-as évadban.

A 2020-2021-es évad bemutatói:

Nagyszínház

Ábrahám Pál–Alfred Grünwald–Fritz Löhner-Beda: BÁL A SAVOYBAN operett (rendező: Szőcs Artur)

William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM vígjáték (rendező: Rusznyák Gábor)

Mel Brooks–Thomas Meehan: PRODUCEREK musical (rendező: Béres Attila)

Bartók Béla–Balázs Béla: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA opera (rendező: Szabó Máté)

Szomory Dezső: HERMELIN színmű (rendező: Mohácsi János)

Kamaraszínház

Grimm testvérek–Gimesi Dóra: HAMUPIPŐKE zenés mesejáték (rendező: Markó Róbert)

Tracy Letts: LINDA VISTA vígjáték (rendező: Keszég László)

Harold Pinter: HAZATÉRÉS tragikomédia (rendező: Ascher Tamás)

Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA – a Miskolci Balett előadása (rendező-koreográfus: Kozma Attila)