Kezdőlap Uncategorized

„Ön választ, mi segítünk” a Tesco vásárlók döntöttek

Lezárult a Tesco helyi civil szervezetek közösségi kezdeményezéseit támogató „Ön választ, mi segítünk” programja. Az áruházlánc a szervezetekre érkezett szavazatok arányában 400, 200, illetve 100 ezer forinttal támogatja a pályázókat. A győztesekről a Tesco vásárlói döntöttek, akik a vásárlások után kapott zsetonnal szavazhattak a számukra legszimpatikusabb kezdeményezésre. Az áruházlánc vásárlói a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megvalósuló projektekre összesen 129 624 zsetont dobtak be, a legtöbbet a Miskolci Autista Alapítvány gyűjtötte, összesen 25 810 darabot.

A Tesco támogatásának, valamint a vásárlók szavazatainak köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplénben például több településen is kézműves és készségfejlesztő programokon vehetnek részt a hátrányos helyzetű gyermekek, közösségi főzést és kulturális találkozót szervezhetnek, mezítlábas ösvény épülhet, illetve több játszótér is felújításra kerülhet.

On_valaszt_mi_segítunk_infografika_2018tavasz

„Az „Ön választ, mi segítünk” pályázat eddigi négy fordulójában a Tesco országosan 338 helyi közösségépítő program megvalósulását támogatta több mint 100 millió forinttal. Öröm látni évről évre, ahogy a Tesco által nyújtott támogatás segítségével megvalósuló kezdeményezések milyen sokféle módon segítenek a helyi közösségeknek.

Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!

További információ:

www.tesco.hu

www.tescomagyarorszag.hu