Két év kihagyás után szeptember 14-15 között rendezték meg újból a víziközműszerelő-versenyt, amelynek a Fővárosi Vízművek Zrt. volt a házigazdája.

A MIVÍZ Kft. részéről hárman – Czingul János, Dervarics István, Vass Péter – és egy póttag Kota Sándor vettek részt a megmérettetésen. A csapattagok között vannak olyanok is, akiknek az idei évi verseny már a tizedik volt a sorban. Természetesen ők hosszú ideje a Miskolci Vízmű oszlopos tagjai.

A MIVÍZ csapata remek eredményt ért el és felálhatott a dobogó második fokára a Vízpróba-Országos Víziközmű Versenyen. Első helyen a Heves Megyei Vízmű Zrt., harmadik helyen a Szegedi Vízmű Zrt. végzett.

Összesen huszonegy csapat és több mint nyolcvan szerelő dolgozott azon, hogy kiderüljön, melyik víziközmű-szolgáltató csapata tud a legjobban alkalmazkodni az adott körülményekhez, a verseny kihívásaihoz és a Fővárosi Vízművek Zrt. által összeállított feladatokhoz. A verseny két helyszínen zajlott, első nap a Városligetben, míg második napon Budán, a Filozófusok kertjében.