Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A miskolci intézmény a nagy múzeumok kategóriájában vehette át a kitüntető elismerést

Az ország legnagyobb múzeumi seregszemléjén Hammerstein Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgató-helyettese köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett 27. Múzeumok majálisa programsorozat immár három évtizedes múltra tekint vissza.

A seregszemle kiváló lehetőség a kiállító múzeumoknak, hogy megmutassák, nemcsak a gyűjtemények megőrzésével illetve az ehhez kapcsolódó kutatásokkal foglalkoznak, hanem nyitottak arra is, hogy nagy közönséget fogadjanak, és különféle innovációval igazodjanak a folyamatosan változó látogatói igényekhez – hangsúlyozta a főigazgató-helyettes.

A rendezvényen átadták a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület elismeréseit is: idén 7 pályázóból 6 intézmény felelt meg a pályázók közül azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján viselhetik Az év múzeuma 2024 jelöltje kitüntető címet.

Az év múzeuma 2024 elismerést a kis múzeumok kategóriájában a Soproni Múzeum nyerte, a nagy múzeumok kategóriájában pedig a miskolci Herman Ottó Múzeum vehette át az elismerést.

Az év múzeuma 2024 jelöltje címet viselheti, és az Országos Közgyűjtemények Szövetsége különdíját kapta a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, valamint Az év múzeuma 2024 jelöltje címet viselheti, és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének különdíjában részesült solymári Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény.

Kiosztották Az év múzeuma 2024 jelöltje okleveleket is, amelyet a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum valamint a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vehetett át.

(Nyitókép: Purger Tamás/MTI)