A gyerekeknek nemcsak kötelességei vannak, de jogaik is!

A ködös-párás idő ellenére is jól látható lesz ma a kilátó, hiszen a Koraszülöttek Világnapja alkalmából lila díszkivilágítást kap, majd vasárnap újra színesbe öltözhet a Gyermekjogi Egyezmény évfordulóján.

Az ENSZ 1959. november 20-án fogadta el a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatot, amelynek célja a gyermekek boldogságának, békéjének és alapvető jogainak szavatolása. Jelenleg gyermekek milliói élnek szerte a világon megfosztva az otthon melegétől, a tanulás lehetőségétől, az alapvető emberi jogoktól.

A Gyermekjogi Egyezmény – melyet Magyarország az elsők között ratifikált – megfogalmazza azoknak a jogoknak a minimumát, melyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét.

Tanítsátok meg a csemetéknek minél előbb, hogy bizony vannak dolgok, amiket megtehet és másoknak -nemcsak a szülőknek –  kötelessége biztosítani, hogy ő boldogan, egészségesen és biztonságban éljen!

Miskolc idén is csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez, amellyel a szervezet a gyermekjogok helyzetére kívánja felhívni a figyelmet – hívja fel a figyelmet közleményében az önkormányzat. A mozgalom célja, hogy a gyermekjogok világnapja alkalmából ikonikus épületek kapjanak kék színű kivilágítást. Ezt támogatva borul idén is kékbe az Avasi Kilátó 2022. november 20-án vasárnap, figyelemfelhívásul a szervezet munkájára és a gyermekjogok fontosságára.

(Fotó: Pataki Gergő)