Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Január 13-án jelent meg a Him frontembere, Ville Valo első szólóalbuma, a Neon Noir, amelynek lemezbemutató turnéjával a Barba Negrába is eljut az énekes március 4-én. Ville egy interjúban elmondta, hogy idén szeretne minél többet koncertezni és hálás a közönségnek, amiért még mindig érdeklődnek iránta.
 
"Februárban Európában turnézunk, aztán Amerika következik, utána pedig újra Európa, remélhetőleg egy csomó fesztiválfellépéssel. Neveket inkább nem is mondanék, mert nem tudom pontosan, hogy melyek azok, amiket már hivatalosan is megerősítettek, csak a tervezetet láttam, de ha minden jól alakul, gyakorlatilag meg sem állunk majd év végéig.

A HIM nem tartozott a legtöbbet turnézó zenekarok közé, amiben az is szerepet játszott, hogy többeknek is családja volt, úgyhogy meg is beszéltük, hogy nem leszünk folyamatosan úton, de ennél az új projektemnél nincsenek efféle megkötések, sőt, annyit szeretnénk koncertezni, amennyit csak tudunk. A próbák nagyon jól sikerültek és a hangzás is rendben van. Izgalmas setlistet raktunk össze, amelyben gond nélkül megférnek egymás mellett az új számok és a HIM dalok.

 

Nagyon örülök, hogy az embereket még mindig érdekli, amit csinálok, mert ezt soha senki nem veheti biztosra. Igaz, hogy viszonylag régi motoros vagyok már, de a HIM nem volt annyira aktív Európában, ráadásul az utolsó albumunk megjelenése óta már tíz év telt el, ami nagyon hosszú idő. Igazából kisebb csoda, hogy az emberek még tudják, ki vagyok, érdeklődnek a zeném iránt és eljönnek a koncertjeimre. Remélem, akkor már pólót is vesznek majd!"