Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Cradle Of Filth 2006-ban megjelent Thonography című albumán szerepelt a The Byronic Man, amelyben a Him frontembere, Ville Valo működött közre, az együttműködés azonban nem alakult zökkenőmentesen, és az énekesnek kétszer is fel kellett vennie a részeit, mivel az első alkalommal túl részeg volt.
 
"Ezt a dalt igazából kétszer is felénekeltem, mert először annyira be voltam rúgva, hogy nem lett valami jó a végeredmény! Dani megkérdezte, hogy lenne-e kedvem ehhez a közreműködéshez, aztán átküldte a fájlokat, mi pedig éppen turnén voltunk, ezért úgy gondoltam, hogy majd az egyik szabadnapunkon feléneklem, csakhogy annyi Stella Artois-t ittam, hogy már túlzásba is estem ezzel az egész Byron-i bohém hangulattal, és nagyon rosszul hangzott az egész, úgyhogy miután visszatértünk Helsinkibe, újra felénekeltem."