Az év természetfotósa címet Daróczi Csaba vehette át a Varázslatos Magyarország (VM) díjátadó ünnepségén és természetfotó kiállításának megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a fotóverseny kategóriahelyezettjeinek járó elismeréseket és a különdíjakat is átadták.
Daróczi Csaba már tizedik alkalommal nyerte el a díjat, és emellett több kategóriában is dobogós helyezést ért el.
A díjazott azt mondta, úgy gondolja, volt már erősebb éve is, és meglepte, hogy nem Potyó Imre lett az év természetfotósa, aki idén "körbenyerte a világot". Potyó Imre idén első magyarként lett az Év Európai Természetfotósa. Daróczi Csaba kiemelte, nagyon örül annak, hogy egyik mentoráltja, Nagy Márton János lett idén Az év ifjú természetfotósa, mivel fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést.
Az év természetfotójának Földi László Egységben az erő? című alkotását választotta a zsűri, amelyen egy óceáni szardíniarajt marlinok és oroszlánfókák vesznek körül, előbbiek kisebb csoportokra bontják a halakat, utóbbiak pedig kihasználják ezt, amit a tudomány kleptoparazitizmusnak nevez. A fotó a Csendes-óceánban, Alsó-Kaliforniához közel készült, és "valódi akciójelenetet" örökít meg egészen közelről, ami a vadászat közben az emberre is veszélyes marlinok miatt is izgalmas volt.
A 34. alkalommal kiírt, Az év természetfotósa pályázaton 177 fotós indult csaknem 2000 fényképpel, a szakmai zsűri 43 alkotótól 113 képet válogatott be az idei albumba és a kiállításra.
A díjátadón kilenc kategóriában adtak át díjakat az első három helyezettnek, ami mellett számos különdíjat is kiosztottak.
(Fotó: MTI)






