Az argenti Paramá folyó Dél-Amerika második leghosszabb folyója, a maga 4880 kilométével. A Paramá mentén, deltáiban sok érdekes helyszínt jegyeznek, de néhány éve az úgynevezett El ojo viszi a prímet.

Vannak, akik paranormális tevékenységet kiáltanak, mások szerint UFO-állomás vagy náci katonai bázis, de sokak gondolják egyszerű víztározónak az El ojo néven futó szimmetrikus tavat, aminek nem is az alakja a legfurcsább, hanem az a sziget, vagy földdarab, ami felszínén úszik. És forog is időnként a Google Earth adatai szerint is. Ráadásul mindig egy irányba, az óramutató járásával ellentétesen.

Menjünk vissza az időben 2003-ig, amikorra a tudósok a hely keletkezését datálják. Ez persze csak feltételezés, tapogatózás, ahogy sok információ is csupán feltételezés az El ojo esetében. Az ország észak-keleti részén, a Paramá deltájának mocsaras vidékén jegyzik az állóvizet, ami természetellenes módra egy teljesen arányos kört formáz. Mintha csak körzővel megrajzolta volna valaki.
Filmesek fedezhették fel és ők kezdeményezték a kudarcba fulladt kutatást is
A felfedezést egy filmes stáb tette, néhány évvel ezelőtt, amikor egy forgatási helyszínt kerestek a Paramá folyónál. Sergio Neuspillert és csapatát megbabonázta a furcsa, rendkívül hidegvizű, mély és kristálytiszta tó, amiről semmit sem tudtak és segítségükre sem voltak sokan, hiszen szintén értetlenül álltak a jelenség előtt. Neuspiller annyira lelkes lett az El ojo jelenségtől, a szimmetrikus tótól és a rajta úszó és forgó szigettől, hogy egy közösségi finanszírozási kampányt is indított egy vízügyi mérnök segítségével, annak érdekében, hogy értő kutatásokat indítsanak a tónál.
50 000 dollár kellett volna, de sajnos 2016-ban leálították, nem gyűlt össze a pénz a búvárok leküldéséhez, drónos adatgyűjtéshez, földminták, növénykutatások, biológusok, geológusok (és igen, ufókutatókat is bevetettek volna!)  bevonására.

Akár a jég

Részletekbe menő kutatások nélkül csupán egyetlen ésszerű magyarázata lehet a furcsa tó lebegő szigetének forgására, ez pedig hasonló az amerikai Maine állambéli, 2019-ben megjelenő Westbrook Jéglemez szisztémához. A Presumpscot folyón ugyanis ebben az évben megjelent egy kört formázó óriási jégsziget, melynek kisvártatva meg is fejtették a szimmetriáját. A vízáramlat a jég egyik felén volt jelen, ez forgatta körkörösen a jégszigetet, az pedig erodálódott, csiszolódott a folyam hatására. Gyakorlatilag szépen lekerekített egy kezdeti jégtáblát.
Ennek ismeretében az El ojo esetében is az egyoldalú áramlat lehet az oka a tökéletes formának és a mindig egyirányú forgásnak is. De mi magyarázná a jó eleve szabályos alakját? Ugyanez: a tó áramlata formálja a szigetet, de a sziget maga formálta ilyenné a tavat is (?!).

Persze, meglehet, hogy tényleg víztározóként alakították így, mesterségesen. Annál is inkább, mert ahogy ezen a drónos videón is látszik, több ilyen jellegű, csak éppen nem ennyire szabályos víztömeg és sziget található a környéken.