Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

24 éves miskolci férfi a vádlottak padján. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon tett feljelentést egy Tolna vármegyei nő ismeretlen tettes ellen, akitől egy internetes piactéren szeretett volna telefonokat venni. 

Még 2023 februárjában alkudta ki az árat 

Egy női profilú ismeretlennel csetelve, majd a 112 ezer forintot elutalta egy cég számlaszámára. 

A telefonok nem érkeztek meg és a pénzét sem kapta vissza, a hirdető pedig elérhetetlenné vált.

Egy miskolci férfira terelődött a gyanú, aki először tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz. De! A bizonyítékok alapján 66 rendbeli csalással gyanúsították meg a borsodi férfit, aki végül beismerő vallomást tett. Mint kiderült, saját nevére is több számlát nyitott a csalásokból származó összegek fogadására, és ismerőseitől is kért szívességi alapon lehetőséget, hogy megadhassa a számlaszámaikat. A csaló 2022 októbere és 2023 májusa között adta fel megtévesztő hirdetéseit. 

A legtöbb sértett medencét vagy elektromos kisautót szeretett volna venni jutányos áron, de aztán semmit nem kaptak a pénzükért. 

Népszerűek voltak a mobiltelefon-hirdetések is, de babakocsi, kerékpár, parfüm, plüssjáték és gyermekmotor is szerepelt a „kínálatban”.
A meggyanúsított férfi kétmillió forintot meghaladó összeggel károsította meg „ügyfeleit”.

Az iratokat vádemelési javaslattal megkapta az ügyészség.