Kezdőlap KÉK HÍREK

Adathalászokra figyelmeztetett az adathalász csaló

Az Ózdi Rendőrkapitányság csalás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen, aki telefonon banki alkalmazottnak adta ki magát most augusztus 29-én és többszázezret emelt le egy áldozat számlájáról.

Egy csaló augusztus 29-én egy járdánházi áldozatot szemelt ki magának, akit telefonon felhívott és banki alkalmazottnak adta ki magát – adta hírül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, amely a Mátrix Projekt keretében folytatja a küzdelmet az internetes csalók ellen.

A feljelentésben ez állt:

„Az álbankár megkérdezte, hogy indítottam-e egy közismert online oldalon vásárlást, mert adathalászok tevékenykedhetnek a kártyámmal. Ekkor én mondtam, hogy nem indítottam utalást, majd ennek megszakításához kérte a bankkártyám számát, a rajta szereplő nevet, illetve a lejárati idejét, illetve a háromjegyű CVC kódot is. Én ezeket megadtam neki, mivel elhittem, hogy banki alkalmazott és meg sem fordult ekkor a fejemben, hogy átverésről van szó.”

A csaló a leemelt 356 ezer forintból kriptovalutát vásárolt, a rendőrség az ügyben ismeretlen tettes ellen nyomoz.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság néhány tanáccsal segíti a kockázati tényezők kiszűrését:

  • Banki alkalmazott soha nem kér telefonon bankkártya-adatokat, PIN-kódot vagy internetbanki belépési azonosítót!
  • Ne adja ki személyes, banki adatait idegeneknek telefonon, e-mailben vagy üzenetben!
  • Ha gyanús telefonhívást kap, azonnal bontsa a vonalat, majd vegye fel a kapcsolatot saját bankja hivatalos ügyfélszolgálatával!
  • Ha úgy érzi, hogy csalók áldozatává vált, azonnal értesítse a rendőrséget és bankját!

Az alábbi linken olvashatnak hasznos tanácsokat az online csalásokról: https://kiberpajzs.hu/