Pintér Sándor belügyminiszterd. Zsákai Zsoltot nevezte ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójának.
A kinevezési okmányokat dr. Révész János az Országos Kórházi főigazgatóság (OKFŐ) főigazgatója adta át ünnepélyes keretek között. Dr. Révész János az új vezetőnek jó egészséget, kitartást és erőt kívánt a munkához.
Dr. Bűdi László orvosigazgató, mb. főigazgató – aki egy évig látta el az intézmény vezetésével járó feladatokat – megköszönte a kórház menedzsmentjének, a munkatársainak a támogatását. Mint mondta, a gyógyítás területére szeretne visszatérni, ugyanis mindig is ezt tartotta hivatásának.
Dr. Zsákai Zsolt főigazgató beszédében hangsúlyozta: egészségügyi vezetői, illetve orvosi hitvallása megegyezik: „betegeket gyógyítunk”. Emlékeztetett arra, hogy a sikerek nem önmagukért valók, mindig egy közösség áll mögötte, a nehézségek pedig állandó újragondolást tesznek szükségessé, amely egyben tanulási folyamat is.
Mint mondta, szilárd elhatározása, hogy terveivel, stratégiájával a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, valamint az irányítása alá tartozó egészségügyi intézményekben a betegek gyógyulását és az ott dolgozó kollégák érdekeit szolgálja.
Szólt arról is, hogy a központi kórház irányítása alá tartozó városi kórházak, telephelyek társadalmi jelentősége mindenki számára egyértelmű. Ez a társadalmi felelősség adja a kihívást, teszi szükségessé a folyamatos megújulást.
A társadalomi elvárások tekintetében, valamint a betegek, páciensek, az állampolgárok felől érkező megbecsülés, bizalom építésében is elkötelezett – fejtette ki a főigazgató.
„Vezetői meggyőződésemben a magas szintű szakmai folyamatok állandóságát, a megkezdett feladatok megvalósítását, a hagyományok ápolását és mindemellett a megújulást helyezem előtérbe” – fogalmazott Dr. Zsákai Zsolt hozzáfűzve: célja, hogy az általa irányított egészségügyi intézmények valamennyi munkatársa a gyógyítás fogalmát az egység meghatározásaként értelmezze, beleértve minden osztályt, szakrendelőt, a back office-ban dolgozó kollégákat és mindenkit, aki munkát végez a kórház falain belül. „Mi mind betegeket gyógyítunk!” – jegyezte meg. (Forrás, fotó: bazmkorhaz.hu)