Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Elismerés a csapatkapitánynak

Medgyessy Dórának, a diósgyőri kosarasnak nem volt egyszerű dolga az elmúlt időszakban. A járvány félbevágta a szezont és sok edzés kimaradt, de ő nem gyengült el.

Kitartásáért és eredményességéért, Miskolc város napján megkapta az év sportolója díjat. Érthető a döntés, hiszen az Aluinvent DVTK NB I-es, élvonalbeli női kosárlabdacsapatának játékosa, az együttes csapatkapitánya, számtalanszor dobott már eredményesen kosárra. Az irányító poszton szereplő kosaras sokszoros felnőtt magyar válogatott, nem csak a normál pályás, az 5 az 5 elleni játékban, hanem a 3×3-as szakágban is.

A kosárlabdázó 2018 óta erősíti a diósgyőri csapatot, amellyel a 2018/19-ben magyar bajnoki ezüstérmet és Magyar Kupa ezüstérmet szerzett. A tavalyi bajnokság félbeszakadásakor az alapszakasz zárásakor, még a rájátszás kezdete előtt a 2. helyen állt csapatával. Medgyessy Dórának, a magyar női 3×3-as kosárlabda válogatott tagjaként esélye van arra, hogy kijusson a 2021-ben sorra kerülő nyári olimpiai játékokra, sportolói pályafutásának befejezése előtt. Ezzel a csapattal 2019-ben, mint diósgyőri kosaras, világbajnoki ezüstérmet szerzett Magyarországnak. Szóval abszolút érthető, hogy miért szánták pont neki ezt a díjat. Gratulálunk a miskolci játékosnak!