Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ilyentájt sok magyar kerekedik fel, hogy forralt bort vagy puncsot kortyolgasson az adventi forgatagban. Hétvégente szinte minden nagyobb vidéki város központjában tartanak közösségi gyertyagyújtásokat, szabadtéri koncerteket, lehet óriáskerekezni vagy jégpályán csúszkálni. Közben pedig vicces bögrék és rénszarvasos zoknik kavalkádjában ajándékok után kutatni. Idén igazán nagy sláger a gofri is, amit méregdrágán vehetünk meg.

Brüsszelezzünk kicsit: merthogy a belgák találmányát imádja a világ

A gofri eredete egészen a középkorig nyúlik vissza, és Belgiumból származik, de igazi népszerűségét a 18. században érte el Franciaországban. A klasszikus gofri elkészítése pofonegyszerű, semmi más nem kell hozzá, mint liszt, tojás, tej és egy kis szódabikarbóna vagy sütőpor. Szinte ugyanolyan gyorsan elkészül, mint a palacsinta, csak egy jó gofrisütőt kell hozzá beszerezni. Legtöbbször sütőporral készítik, bár a brüsszeli változat élesztős, ami kicsit több munkával jár, de prímán ki lehet azt is otthon sütni.

Tisztázzuk azért: kell vagy nem kell a gofrisütő?
Ki gondolná, de a gofrisütő már 50 évvel ezelőtt is megjelent a piacon. A mai készülékek kínálata igazán változatos – többféle formájú és funkciójú sütőt kapni, amelyekkel a legjobb gofrikat készíthetjük – a bécsitől a belgáig. Egy modern gofrisütő azonban sokkal többre képes, és akár tökéletes lehet szendvicsek vagy paninik készítéséhez is.

Ha nincs gofri sütőd, akkor sem kell kétségbe esni, egy sima grillserpenyőt vagy palacsintasütő is megteszi. Azonban fontos megjegyezni, hogy a gofri spéci mintáját könnyebb elérni spéci sütővel. Mindenesetre fontos a tapadásmentes bevonatú felület használata vagy a sütő alapos kikentése vagy kifényezése, hogy a gofrik könnyen kivehetőek legyenek.

Íme, a tökéletesen ropogós gofri receptje
Hozzávalók:

2 csésze liszt
1 és 3/4 csésze tej
2 tojás
1/2 csésze olvasztott vaj
1 evőkanál cukor
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál vanília kivonat
Csipet só

Keverd össze egy tálban a lisztet, a cukrot, a sütőport és a sót . Egy másik edényben verd fel a tojásokat, majd add hozzá a tejet, az olvasztott vajat és a vaníliát. Lassan öntsd össze a kétféle masszát, aztán keverd addig, amíg sima tésztát nem kapsz. A gofrisütőt melegítsd fel, vékonyan olajozd meg, és körülbelül 1 evőkanálnyit (ez egy adag) tésztát tegyél bele. Süsd aranybarnára.

Lehet sós és édes, csak a fantáziánk szab határt