Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

Az LG és a Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata elektromos autókhoz fog invertereket és fedélzeti töltőket gyártani, a próbatermelés 2025-ban kezdődhet meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává vált, és ezzel a globális autóipari átalakulás éllovasai közé került.

" Van egy nagy, történelmi távlatokban is meghatározó technológiai forradalom, amelynek Magyarország, a magyar gazdaság az éllovasai, az alakítói közé tartozik" – mondta.

Magyarország az elmúlt öt évben folyamatosan a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre között volt, az ágazat termelési értéke pedig tíz év alatt mintegy 3,5-szeresére nőtt, meghaladva tavalyra a 12 ezer milliárd forintot. 

A miniszter azt is kiemelte, hogy idén újabb rekordok várhatók e téren, mivel az első tizenegy hónapban 18 százalékkal emelkedett az autóipar teljesítménye.

"Tehát idén újabb rekordév, újabb csúcsteljesítmény érkezik az autóiparba, amely segíti a gazdaságot abban, hogy újraépítse a növekedését” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

(Forrás: MTI, Nyitókép: Máthé Zoltán/MTI)