Kezdőlap KIEMELT

Bejelentették a DVTK HUN-Therm jövő évi játékoskeretét

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A női kosárlabda NB I-ben legutóbb bronzérmes csapat tizenöt fős kerettel vág neki a következő idénynek.

A hétfői sajtótájékoztatón Szabó Tamás főtitkár felidézte, hogy az elmúlt szezonban a csapat először szerepelt az Euroliga főtábláján, ahol nagyszerű sikereket aratott.

– Sajnos a magyar bajnokságban nem sikerült bejutni a döntőbe, a keret erre maximálisan képes lett volna, de a sérülések ezúttal közbeszóltak – nyilatkozott a főtitkár. – Ugyanakkor az Euroligás szerepléssel és a két éremmel elégedettek vagyunk, hiszen a DVTK a Magyar Kupában is harmadik lett. A következő idényben is megcélozzuk az Euroliga főtábláját, a dolgok jelenlegi állása szerint ehhez ismét selejtezőt kell majd játszanunk. Ebben az esetben a selejtezőtornát szeretnénk újra a DVTK Arénában megrendezni. A bajnokságban pedig célunk a döntőbe jutás, a keretet a hazai bajnokság és a nemzetközi szereplés kettős terhelése szerint alakítottuk ki.

Völgyi Péter sportszakmai igazgató is kitért arra, hogy a kettős fizikai terhelésből fakadóan több olyan sérülés is történt, amely nagyban befolyásolta a bajnoki és az euroligás szereplést.

Kihangsúlyozta, hogy az Euroligában a két spanyol csapat elleni hazai mérkőzésre nagyon tartalékosan tudtak csak felállni, de ami még fájóbb, hogy a Győr elleni elődöntőt is kevés felnőtt korú magyar játékossal kellett megvívniuk. Idén azt tűzték ki célul, hogy a keretet bővíteni tudják ahhoz, hogy a csapat jobban viselje a kettős terhelést és úgy véli, ez sikerült is.

A szakember a távozók közül kiemelte Arella Guirantest, aki májusban jelentette be, hogy elmegy Miskolcról. A Puerto Ricó-i légiós az olasz Schiónál folytatja pályafutását, ahol a jelenleg a WNBA-s Minnesota Lynxben szereplő Juhász Dorka csapattársa lesz. A DVTK csapatkapitánya, Kányási Veronika marad Miskolcon, centerposzton pedig légiós érkezik az együtteshez.

– Ana Tadic francia válogatott játékosként centerposztra érkezik, roppant sokoldalú, pontszerzésben, lepattanózásban és asszisztokban is erős – tájékoztatott Völgyi Péter. – A 2020 óta a WNBA-ben edződő Kaila Charles külső posztra érkezik, hasonló játékstílust képvisel, mint Guirantes. A válogatottal Veronikához hasonlóan a szlovéniai Európa-bajnokságra készülő Lelik Réka pedig egy év után tér haza a belga Castors Braine együttesétől.

A DVTK HUN-Therm kerete 2023-2024

Aho Nina (irányító-hátvéd)
Aho Tyra (irányító)
Ana Tadić (erőcsatár-center)
Bacsó Zsófia (irányító-hátvéd)
Darcee Garbin (erőcsatár)
Fárbás Eliza (erőcsatár)
Kaila Charles (irányító-hátvéd-bedobó)
Kányási Veronika (irányító-hátvéd)
Lelik Réka (irányító-hátvéd-bedobó)
Milica Jovanović (bedobó-erőcsatár)
Monika Grigalauskyte (erőcsatár-center)
Oláh Fruzsina (hátvéd-bedobó)
Tenyér Zsófia (irányító-hátvéd)
Toman Petra (hátvéd-bedobó)
Vég-Dudás Anna (center)

Érkezett
Ana Tadić (Tarbes GB, Franciaország)
Fárbás Eliza (DVTK Kosárlabda Akadémia)
Kaila Charles (Seattle Storm, USA)
Lelik Réka (Castors Braine, Belgium)
Tenyér Zsófia (PINKK Pécsi 424)

Távozott
Kiss Angelika (NKA Universitas PEAC)
Cheridene Green (nem ismert)
Arella Guirantes (Famila Schio, Olaszország)
Bernáth Réka (nem ismert)
Márkusz Lilla (nem ismert)

Szakmai stáb
Völgyi Péter (vezetőedző)
Ábrahám Márta (másodedző)
Kovács Dénes (másodedző)
Martini-Fodor Csilla (erőnléti edző)
dr. Farkas Tamás (csapatorvos)
Halász Veronika (fizioterapeuta)
Szabó István (technikai vezető)

/Nyitókép: DVTK/Szabó Krisztián/