Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szerdai visszavágón is négy szettben sikerült nyernie a DEAC ellen, így bejutott a férfi röplabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika.

A sportklub hivatalos beszámolója a mérkőzésről:

Csoma Krisztián jó játékának köszönhetően az első szettet – egy kisebb hullámvölgytől eltekintve – hozni tudta a GreenPlan-VRCK, a hazaiak átlója csak ebben a játékrészben 11 pontot szerzett. A másik oldalon Almora és Cesar voltak elemükben, hat-hat egységet értek el, de ők is csak megnehezíteni tudták a Vegyész dolgát (25-22, 1-0).

A térfélcserét követően beragadtak Willian Reffattiék, Toronyai Miklós vezetőedző cserékkel próbált meg operálni, nem sok sikerrel. A debreceniek az előnyüket nem herdálták el, gyorsan sikerült egyenlíteniük a játszmák tekintetében, Almora pedig 18 pontra tornázta fel magát (16-25, 1-1).

Pályára lépett Blázsovics Péter, és feszültségből sem volt már hiány, habár ez főleg a kétes bírói ítéletek miatt volt igaz (12-12). Mindkét csapat átlója termelte a pontokat, majd két rossz hazai megmozdulást követően hárommal mentek a hajdúságiak (16-19). 20-22-nél és 22-24-nél a DEAC kikérte mindkét idejét, majd 24-25-nál Toronyai hívta magához övéit. A tíz nyitásrontás ellenére is a GreenPlan-VRCK-nak sikerült megnyernie a harmadik felvonást, a nagy küzdésnek pedig így továbbjutás lett a jutalma (30-28, 2-1).

Mindkét edző pályára küldte az összes cserejátékosát, hiszen a negyedik felvonástól a találkozónak már nem volt tétje. Mindkét csapat rengeteget hibázott nyitásban, ez pedig rányomta a bélyegét a játék képére: a közönség inkább énekelt, magát szórakoztatta, röplabdát nyomokban tartalmazott ez a szett. Ami egyébként a Vegyész sikerével zárult (25-18, 3-1).

A második szettbe nem úgy mentünk bele, ahogy kellett volna, ismét elkövettük ezt a hibát. A harmadik végén azonban vert helyzetből, sok rontás ellenére sikerült felülkerekednünk. Tehát, ha tudunk ilyen harcosan játszani, azt hamarabb kellene elővenni. A célunkat teljesítettük, bejutottunk a négy közé a kupában, amihez gratulálok a fiúknak – értékelte a meccset Toronyai Miklós vezetőedző.

(Fotó: vrck.hu)