Michael Holbrook Penniman Jr., közismertebb nevén MIKA . Az énekes 1983. augusztus 18-án született a libanoni Bejrútban. Anyja libanoni származású ruhatervező, apja amerikai bankár. Négy testvére van: Yasmine, Paloma, Fortuné, Zuleika. Egyéves korában a háború miatt Párizsba költöztek. Hétévesen írta első dalát, az Angry-t, zongorán. Mikor nyolcéves volt, apját túszul ejtették, és a kuvaiti nagykövetségen tartották. A család ekkor költözött Londonba.

Itt a francia Lycée Français Charles de Gaulle-ba járt, ahol iskolatársai csúfolták, valamint diszlexiával is küzdött, így 12 évesen fél évig magántanuló lett. Majd a kensingtoni St Philip's Schoolba járt, ahol az iskolakórus feje lett.

19 évesen beiratkozott egy londoni közgazdasági iskolába, de még aznap délután otthagyta, mert nem tudott a szívének parancsolni. Két hét múlva már a Royal College of Music hallgatója volt. Imádott dalszöveget írni és zongorázni.