Követés:

MIZU MISKOLC legfrissebbek

Követés:
Frissítés
Közösség

MIZU MISKOLC közösség

Szeretettel várjuk közösségünkbe mindazokat, akik szeretnének értesülni a legfrissebb hírekről.

28.1 C
Miskolc
Továbbiak

    Találatok a következő címkénkre:

    bevétel

    A Meta tudja, hogy csalók hirdetnek rajta – csak nem érdekli, mert pénzt hoz

    A vállalat rendszerei naponta milliárdnyi átverős hirdetést engednek át – miközben a szabályozók még mindig próbálják utolérni a technológiai óriást. Kiderült, hogy a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Meta...

    Villámárverésen értékesített 150 millió forint értékű gyümölcsöt az adóhatóság

    Villámárverésen értékesített 150 millió forint értékű gyümölcsöt az adóhatóság. Az árut egy adócsaló vállalkozásnál foglalta le a NAV, valamint zárolta annak bankszámláját is. A hatóság közölte, hogy egyre gyakrabban...

    Nagy a forgalom, kevés az alkalmazott a csomagszállítóknál

    Nőtt a csomagszállító cégek bevétele. Vannak olyan cégek, amelyek olyan nagy forgalmat bonyolítanak le nyáron, mint a karácsonyi időszakban. A szokásosnál több megrendelést ugyanakkor nehezen tudják teljesíteni, mert kevés...

    32 százalékkal nőtt tavaly a magyarországi Bosch csoport éves árbevétele

    A csoport magyar piacon elért forgalma - a csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele - 15 százalékkal 314 milliárd forintra emelkedett.     A Bosch csoport 2022 végén több mint 18 300...

    Nem a forgalom, az árak nőnek a szállodákban

    Sok turista érkezik az észak-magyarországi régióba. Felemás szezonra számítanak a szakemberek az idén a szállodák forgalmát tekintve. Tavaly ugyan több rekord is született a belföldi turizmusban, az idén pedig az...

    Borsodban is érzik a cégek a munkaerő gondokat

    Átfogó felmérést készült a régió vállalkozásairól. Mintegy ezer magyar tulajdonú kis- és középvállalkozás bevonásával végzett átfogó kutatást a Makronóm Intézet. A céljuk az volt, hogy feltárják azokat a közös jellemzőket,...

    NEKED AJÁNLJUK

    Korláttal védett, kétirányú kerékpársávot alakítanak ki a Szent Gellért rakparton

    Korláttal védett, kétirányú kerékpársávot alakítanak ki az útpályán a Szent Gellért rakparton a Budapest Közút beruházásában. A mostani fejlesztés egy hosszabb távú program első lépése,...

    Kiemelt tartalmaink
    Kiemelt

    Megnyugtató a Sziget zajszintje: jóval a határérték alatt maradtak a mérések

    Az első zajszintmérések alapján a Sziget fesztivál hangereje jóval a megengedett érték alatt maradt. A szervezők...

    Nem csak nekünk van melegünk és elegünk

    Az olaszok sem fáznak. Olaszország majdnem minden részén a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben a negyven...

    Így lesz tuti finom a főtt kukorica

    Ez az a nyári csemege, amit valószínű nincs olyan, aki nem szereti. Persze tudjuk, kivételek vannak. De sokan imádják és...