Követés:

MIZU MISKOLC legfrissebbek

Követés:
Frissítés
Közösség

MIZU MISKOLC közösség

Szeretettel várjuk közösségünkbe mindazokat, akik szeretnének értesülni a legfrissebb hírekről.

18 C
Miskolc
Továbbiak

    Találatok a következő címkénkre:

    vígszínház

    Mi vagyunk a Grund! Már több mint félmillió néző látta a legendás musicalt

    Október 25-én 500. alkalommal játssza a Vígszínház A Pál utcai fiúk című musicalt, amely 2016-os bemutatója óta a magyar színházi élet egyik legnagyobb sikertörténetévé vált.  A Molnár Ferenc klasszikus ifjúsági...

    A színházlátogatókat Alice mosolya fogadta

    Szomorú hírről számolt be közösségi oldalán a Vígszínház. „Mély megrendüléssel adjuk hírül, hogy ma elment közülünk valaki, aki egy igazi intézmény volt a színházon belül, a neve pedig eggyé vált...

    Megvan a Kaszás Attila-díj tulajdonosa

    Vagyis kiderült, ki érdemelte ki munkásságával, személyiségével az elismerést.  „A Vígszínházban derült ki, hogy az idei négy színművész közül Csankó Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat.” Csankó Zoltán pályafutása során játszott az...

    Egy életmű a színpadon, ezúttal zenében

    Hetvenedik születésnapja alkalmából életműkoncerttel lép a közönség elé Hegedűs D. Géza május 8-án a Vígszínházban, ahol színész barátaival legendás előadások dalaiból válogat. A színművész életműve fél évszázada része a Vígszínház...

    Elhunyt Venczel Vera színművész

    A Vígszínház saját halottjának tekinti. Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész - tudatta a Vígszínház szombaton az MTI-vel. Venczel Verát otthonában, szerettei körében...

    NEKED AJÁNLJUK

    Új járatok, körjáratok és gyorsbuszok: jelentős változások jönnek Miskolc közösségi közlekedésében

    Szeptember 1-jétől új menetrend lép életbe Miskolcon, több járat útvonala módosul, új buszok indulnak, és visszatérnek a gyorsjáratok is. Miskolc közösségi közlekedésében szeptember 1-jétől lép...

    Kiemelt tartalmaink
    Kiemelt

    Aztakutyamindenit: múlt és jelen találkozik FILO új dalában

    A dalhoz készült klip egyik különlegessége, hogy Párizsban forgatták. FILO zenekarával az elmúlt időszakban...

    Nem csak nekünk van melegünk és elegünk

    Az olaszok sem fáznak. Olaszország majdnem minden részén a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben a negyven...

    Így lesz tuti finom a főtt kukorica

    Ez az a nyári csemege, amit valószínű nincs olyan, aki nem szereti. Persze tudjuk, kivételek vannak. De sokan imádják és...