Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Évekkel ezelőtt jelentették be Dubaj újabb elképesztő építészeti projektjét, amely elegánsan csak a MOON, azaz HOLD nevet kapta. Igen, Dubaj saját Holdat épít, és csak pénz kérdése, hogy mi is (földi) holdjárók lehessünk.

Az égbolt egyik szimbólumát hozzák le a Földre, hova máshova, mint Dubajba. A MOON projekt kanadai ötletgazdája, Michael Henderson üzletember legújabb vállalkozása a Hold földi másának megépítése. Dubaj új megalomán komplexuma előreláthatóan 2027-ben nyílik meg a nagyközönség előtt.
 

„Nekünk van a legnagyobb márkánk a világon” – mondta Michael Henderson az Associated Pressnek, arra utalva, hogy maga a Hold mint égitest az ő márkája. „Nyolcmilliárd ember ismeri a márkánkat, és még el sem kezdtük megvalósítani.”

Hogy lehetséges mindez? A Hold erőforrásait nem lehet „szuverenitásra hivatkozva kisajátítani, akár használat, akár megszállás útján, vagy bármilyen más módon nemzeti tulajdonba venni, vagy annak alávetni”, mondja ki az ENSZ által 1979-ben aláírt Hold-szerződés 1. cikke. A szerződés nem tesz említést azonban arról, hogy az emberek mit tehetnek a Hold kizárólagos szellemi tulajdonával, így került az a meglehetősen leleményes Michael Hendersonhoz.

A Hold és a „műhold” aránya

A MOON a valódi égitest méretének 0,008 százaléka lesz, és az első 3D-s látványtervekhez képest valószínűleg más helyszínen építik meg majd. A forintban felfoghatatlan összegű, 5 milliárd dolláros ingatlanprojekt keretében egy 274 méter átmérőjű, gömb alakú objektum épül, amely egy 30 méter magas épület tetején kap majd helyet.

Az előzetes tervek alapján az üreges „Holdban” egy szórakozó- és nyaralókomplexumot építenek fel. A számok ebben sem szerények: a MOON egy 4000 szobás szállodát, egy 10 ezer ember befogadására alkalmas arénát és egy „holdkolóniát” is magában rejt majd – ez utóbbi jelentsen bármit is.
 

A MOON látványa kívülről éjszaka lesz igazán varázslatos, ugyanis egy speciális világítórendszerrel minden éjjel felragyog majd.

Szabad a kaszinó?
Az Egyesült Arab Emírségeket hét uralkodó sejk szövetsége alkotja, és hiába lett időközben Dubaj a világ szórakozófővárosa, a vallási hagyományaiknak megfelelően továbbra is tiltják a szerencsejátékokat.

A MOON projektben azonban egy kaszinót is terveznek, egyelőre még valóban csak a tervek szintjén. A Las Vegas-i Caesar’s Palace-hoz hasonló nagyvállalatok azonban már készülődnek, és terveznek beruházásokat Dubaiban. Ehhez a jogszabályok reformjára lesz szükség. Aa Wynn Resorts például a Dubajtól északra fekvő Ras al-Khaimahban egy 3,9 milliárd dolláros beruházású üdülőhelyet akar felhúzni, ahol a szerencsejáték-üzemeltetés beindítását ugyancsak 2027-re tervezik.