A vezetőedző számára a legfontosabb, hogy a nyáron sikerült egyben tartani a keret magját.

Völgyi Péter, DVTK-Hun-Therm női kosárlabdacsapatának vezetőedzője az NB I-ben a négy közé, az Euroligában pedig a főtáblára jutást jelölte ki célként. Jelentősen befolyásolja majd az évüket, hogy az elitet felvonultató Euroligában vagy a második vonalnak számító Európa Kupában kap-e helyet a csapat.

Völgyi Péter, DVTK-Hun-Therm női kosárlabdacsapatának vezetőedzője

A két légiósunkkal kapcsolatosan nem a vártak szerint alakult a helyzet, ugyanis Arella Guirantes a Puerto Ricó-i, Darcee Garbin pedig az ausztrál válogatottat erősíti jelenleg a sydneyi világbajnokságon. A DVTK történetében sosem szerepelt még két játékos vb-n, Guirantes helyzete annyiból szerencsésebb, hogy ő már két hetet eltöltött Miskolcon, megismerkedett a várossal és a csapattársaival is. Az ő érkezésük tíz nap múlva várható – emelte ki a keddi sajtótájékoztatón a tréner. Minden évben azzal a céllal vágunk neki a bajnokságnak, hogy szeretnénk a legjobb négy közé jutni. Valószínűleg idén is a Sopron lesz a legerősebb csapat, ugyanakkor a Szekszárd, a Győr, és a PEAC is erős ellenfélnek tűnik. Viszont az első forduló azt is megmutatta, hogy a tavalyi évben hátrébb végzett együttesek is erősödtek, nem lehet őket félvállról venni – jelentette ki a vezetőedző, akinek csapata a vasárnapi szezonnyitón 78-63-ra nyert Szigetszentmiklóson.

A sűrű beosztás miatt a fiatalok is sok lehetőséghez jutnak majd

A következő mérkőzésnek például hat felnőtt és öt U20-as játékossal vágnak neki, de a legutóbbi meccs utolsó három percét leszámítva végig volt U20-as játékos a pályán.

A csapat ma (szeptember 28.) első hazai mérkőzését játssza szerdán a Tippmix Női NB I. A csoportjának 2022/2023-as szezonjában, az ellenfél a Vasas Akadémia lesz.